Idegbeteg.

Este 7:00.
A megbeszélt időpont Harryvel. A kapunknál találkozunk, Chuckyt a lábam mellett tartom a pórázzal, még egy utolsót beszélek Louissal, tréfásan megjegyzi, hogy ha nem élném túl, szeretett. Imádom, szeretem őt. Igazából ez ilyen, szerelem első látásra volt. Legalább is részemről. Az ő részéről meg annyi, hogy sikerült neki bevallania, hogy szeret engem. Amikor 16 éves voltam, akkor lettünk hivatalosan egy pár. 12 éves voltam, amikor először megláttam, ő akkor 16. És hát... Akkor még nem így nézett ki, de ez is mutatja, hogy engem nagyon is a belsője fogott meg. De most ahogy kinéz, ő egy igazi félisten. Amikor nem borotválkozik, puha kis borostája lesz, nem tudom mivel kenegeti, de olyan puha. A hajába belelehet túrni. Annyira szeretem! És a múlthéten rájöttem, hogy baromi jó hangja van. Miközben zuhanyozott hallgatóztam egy kicsit. És kitaláltuk, hogy írunk egy dalt majd közösen, ő énekel én meg gitározok. Miközben ezeken járt az eszem, megláttam egy sötét alakot közeledni. Gondoltam ki az, lenéztem Chuchkyra aki gyorsan rázta a farkát jobbra-balra. Amikor közelebb ért megcsodálhattam őt, fekete hosszú kabátban volt, zsebébe egyszerűen berakta a kezét, egy farmer nadrág díszítette még kecses lábait (természetesen feszülős nadrág) és a cipő ami tegnap láttam rajta. Haja egy hajpánttal volt hátrafogva.
    - Szia Isabelle! - mondja Harry amikor oda ért hozzám és lehajolt hozzám. Csücsörített. Nem tudtam kivenni mit akart, gondolom puszit vagy valamit. Ösztönösen hátráltam és barátiasan megütögettem a vállát. Csodálkozóan rám néz, majd elneveti magát. - Mi van? Nem akartalak megerőszakolni... - mondja. - Bár... - fejezi be de nem folytatja a mondata végét, megnyalja a szája szélét.
     - Fúj! Először is, ne nevezz Isabellenek, hanem Bell vagy Bella vagyok, oké? Másodszor, mit képzelsz magadról te, perverz állat? Elmész te a fenébe! - mondom neki hangosan, felháborodott vagyok, sarkon fordulok és elindulok, valamerre.
Fújtatva elmentem, és titkon reméltem, hogy utánam jön. Egy erős férfi kéznek a szorítását érztem hirtelen a karomon. Azt hittem ez tök romantikus lesz, erre kifacsarta a karom mint egy citromot. Kirántom a karom a keze szorításából, gyorsan felhúzom a kabátom ujját, mert égető érzést éreztem. Tisztára vörös volt a karom. Hitetlenkedve ránézek és elfordulok, hogy ne lássa könnyel teli szememet.
    - Isabelle... - kezdi. - Akarom mondani, Bella. Ne haragudj! - néz rám megint azzal az átkozott kis kutya szemével. Mielőtt bármit is reagálhattam volna, száját a számra tapasztja. Elkerekítem a szemem és ellököm magamtól. Önuralmam elszállt, a kezem is elszállt, Harry arca felé.
   - Szemét láda! - kiálltok rá, kezét az arcához kapta és egy párszor megdörzsölte. Annak nyoma marad. Gondoltam. - Nem is ismerlek! És mi ez, hogy jöjjek ki kutyát sétáltatni? Hol a te kutyád? Azt hitted majd megcsókolsz? Mi vagy te, valami önimádó kis Isten? - kiabálom magamból kikelve, lökök rajta egyet. Hátrafelé hátrálok, majd sarkon fordulok és ott hagyom. Most már másodszorra.
Elkapja a karom, másodszorra. Ezzel egy darabig el voltunk. És tényleg így ment egy ideig, amíg meg nem csörrent a telefonom. Louis volt az, egy pillanatig némán néztük egymást Harryvel, remélem észrevette, hogy a szememmel azt sugallom "dögölj meg". Utálom őt, nem is tudom miért hittem azt, hogy tetszik nekem. Mekkora barom vagyok! Majdnem tetszett nekem, miközben álmaim férfija a barátom. Fogadom Louis hívását.
   - Szia! - szólok bele remegő hanggal az idegességtől.
   - Minden rendben? - kérdezi aggódó hanggal, észlelte a hangomon, hogy valami nem stimmel. A hangjától kicsit megnyugodtam, imádom, hogy ilyen hatással van rám.
   - Nem! Semmi nincs rendben! Itt vagyok ezzel az egoista majommal! Megpróbált megcsókolni és a kezem is fáj! - mondom magamból kikelve, aztán rájöttem mit mondtam, Louis egy pár másodpercig hallgatott. - Bébi...? - kérdezem félve.
   - Gyere át Bells. Szeretlek. - mondja idegesen majd lerakja. Sóhajtva elteszem a telefonom a kabát zsebembe, majd észreveszem, hogy Harry engem néz. Konkrétan bámul.
   - Mi van? - kérdezem ingerülten.
   - Kislány... - kezdi, és nevetgélni kezd. - Rossz emberrel kezdtél ki, ha még egyszer így hívsz... - mondja, és hallom, hogy kifújja közben a levegőt,lassan. De nem folytatja a mondatot.
   - Mi lesz akkor Harry? Nem félek tőled! Te beképzelt, egoista, nyalizós, senkiházi férfiribanc! - ordítom az arcába.
Őszintén megijedtem. Harry elindult felém megállt előttem és...és...felemelte a kezét, a magasba. Kezet emel egy lányra? Igen, egy nagy pofont kaptam tőle. Undorral ránézek, majd kitört belőlem a zokogás. Elkezdtem rohanni, a kutyámat útközben bezártam az előkertünkbe, és szaladtam tovább, egészen addig amíg Louis házáéknál meg nem álltam a kapu előtt. Tudom, hogy nincs bezárva a kapu ezért megragadtam a kilincset, lerántottam és berontottam a házba,a szobájáig meg sem álltam. Berontottam az ajtón, épp' a babzsák fotelében ült és ujjait morzsolta. Láthatólag ideges volt. Amikor meglátott felpattant és jó erősen magához ölelt, mélyen beszívtam az illatát, majd gyengéden eltolt. Képzelem hogy nézhettem ki. Fekete lefojt és elkenődött szemceruza az arcomon, Harry kéz lenyomata az arcomon, és a karom még mindig égő vörös volt.
Louis a szemével végig mér.
  - Hol van az a szemétláda? - kérdezi a fogai közt sziszegve és kiront az ajtón, kint sötét van és hideg. Egy száll pólóban kiszaladt az utcára. De hagytam.
Zokogva becsuktam az ajtót, neki dőltem és lecsúsztam a földre.